Előrejelzés és Trendelemzés
  Kutatás
  Stratégia alkotás
  Projektgenerálás
  Marketing és monitoring
  Kiemelt szakterületek
   
   
 
   
 
 
EN / HU
Loading

Turizmus és utazás

Utazni szinte mindenki szeret: kíváncsiságból, üzleti céllal, családlátogatásként vagy egészségügyi célból. A turizmus, az utazási szakma számos szakterületet elegyítő ismereteket és tapasztalatokat feltételez mind a fejlesztők, mind pedig az üzemeltetők részéről. A tanácsadók feladata pedig, hogy mindehhez tapasztalataikkal és tanácsaikkal megbízható, szakmai támogatás nyújtsanak.

A turisztikai fejlesztések sokak szerint a válságból való kivezető utat, a kitörés lehetőségét jelentik. Ezzel a Xellum csapata teljesen egyetért, azzal kitétellel: nem mindegy, hol, kinek és mit fejlesztenek!

Részt vettünk már olyan projektekben, amelyek nehéz sorsú vidékek felzárkóztatását célozták, vagy olyannal, amely Közel-Kelet milliárdos negyedeibe való újabb megakomplexum építését tűzte ki célul, és olyanokkal is, amely a múzeumok bemutatási gyakorlatának modernizálásra való törekvéseket, a professzionális élménytervezést hivatottak megvalósítani, de irányítottunk repülőtéri fejlesztések alapját képező összetett, több országra kiterjedő kutatásokat is.

Mégis mi a közös, ami miatt minket választanak Megbízóink?

  • A teljes kép vizsgálata: A Xellum abban ad egyedi megoldási lehetőségeket, hogy képes a turisztikai és utazási ipar teljes spektrumának áttekintésére: a légiközlekedéstől a szállodákig, vagy a fürdőktől a múzeumokig.
  • Értő figyelés: Mi abban vagyunk újszerűek, hogy mielőtt bármit is mondanánk vagy javasolnánk, megtanultunk kérdezni: Kinek? Miért? Mit? Hogyan? Mennyiből? Ezek, az elsőre egyértelműnek tűnő kérdések megválaszolása a partnerek számára gyakran nagy nehézséget jelent vagy jelenthet – és pont ebben tud a Xellum a segítségükre lenni. Pontosan azért szeretik Megbízóink értő figyelésünket, mert a szakértelem nem csak egyszerűen megoldást, hanem pénzt és időkímélő megoldást jelent.
  • Több, mint 15 éves tapasztalat: a legkülönbözőbb kihívásokat jelentő, közel 100 projektekben vettünk részt el az elmúlt 15 év alatt - Referenciák
  • Igényesek vagyunk ismereteink szinten tartására: munkatársaink folyamatosan kutatják a legújabb trendeket, ott vannak a legjelentősebb szakmai konferenciákon, hogy megismerjék a legfontosabb változásokat és bemutassák saját kutatásaink eredményeit.
  • Újdonságokat fejlesztünk: Nevünkhöz fűződik a Magyar Hotel Monitor, amely a hazai szállodapiac napi szintű teljesítményét elemzi (link). A Desztinációs Hatásmodellünk Európában egyedülállóan részletes, amíg a részvételünkkel kifejlesztett TQoL Budapest (Turizmus-specifikus Életminőség) Modell úttörő megoldásnak tekintendő a témában. Ott vagyunk a világ turizmusának legmeghatározóbb szervezeteiben, míg dr. Puczkó László a társalapítója a Wellness Tourism Worldwide nemzetközi szervezetnek.
  • Kreativitás és kritikusság: különbséget tudunk tenni a „másolva alkalmazva” és „adott kihívásra alkalmazva” kifejezések és gyakorlat között – saját ötleteink, kritikus piaci szemléletünk alapján mindig az utóbbi megoldást kínáljuk Megbízóinknak.
  • Akadémiai pontosság: Kutatásaink azért érvényesek és megbízhatóak, mert csapatunk tagjai az akadémiai életben is képviseltetik magukat, a hazai és nemzetközi doktori iskolák kutatási tapasztalataival a hátuk mögött.

Módszereinkről és kiemelt szakterületeinkről bővebben olvashat további linkjeinken. Engedje meg, hogy kérdezzünk és segítsünk válaszolni!

Nemzetközi partnerek

Tekintse meg referenciáinkat

Kontakt:
Puczkó László, PhD, ügyvezető, Turizmus és Utazás terület
lpuczko@xellum.hu